MeseAkadémia

 – Apu! 

– Tessék? 

– Bejöhetek? 

– Be – mondom megadóan. 

Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik. 

– Írsz? 

– Láthatod. 

– Mit írsz? 

– Egy történetet. 

– Nemlétezik történetet? 

– Micsodát? 

– A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz. 

– Ki az a Maul? 

– Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája mindig olyan kacskaringósan néz. 

– Görbén. 

– Jó, akkor görbén… Ugye, a Maul egy nagy buta? 

– Hát… nem is tudom… 

– Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz. 

– Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve. 

– Most nagyon meg vagy mentve. 

– Nagyon? Miért? 

– Mert hoztam neked valamit. 

– Mit? 

– Egy nemlétezik történetet. 

– Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el. 

– Nem elmondós. Itt van a kezemben. 

– Akkor mutasd. 

– Na, mi ez? 

– Ez? Egy katicabogár. 

– Nézd meg jobban! 

– Akárhogy nézem, katicabogár. 

– Számold meg a pöttyeit! 

– Kettő. 

– Na, látod! Akkor ez öt pöttyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik katicabogár. 

– Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica. 

– Nem látod, hogy két pöttye van? 

– Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye. 

– Két pöttyel született? 

– Igen. 

– És mégis katica? 

– Persze. Úgy hívják, változékony katica. Latinul Coccinella bipunctata. 

– Micsoda? 

– Coccinella bipunctata. 

– És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata? 

– Az is, csak éppen septempunctata. 

– És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az is létezik katica? 

– Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem. Valamelyik könyvben biztos benne van. 

– Micsoda nem a te fejed? 

– Káptalan. 

– Az mit jelent? 

– Hogy én se tudhatok mindent. 

– És akinek a feje káptalan, az mindent tud? 

– Majdnem mindent. 

– A tízpöttyös katicát is? 

– Azt is. 

– De te nem tudod. 

– Én nem. 

– Akkor a te fejed kápos. 

– Hát bizony, eléggé kápos. 

– De én se tudom a tízpettyes katicát. 

– Nem baj az. 

– Akkor az én fejem is kápos. 

– A tied is. 

– De a Maulé, ugye, káposabb? 

– Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv. 

– Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk? 

– Akkor még nem. 

– De már nem lesz annyira kápos? 

– Annyira már nem. 

– Benne van? 

– Benne. Tízpettyes katica, Coccinella decempunctata. 

– És tizenegy pöttyös? 

– Az is van. Coccinella undecempunctata. 

– És olyan is van, amelyiknek egy pöttye sincs? 

– Na, nézzük csak… olyan is van. Úgy hívják: bogáncs-katica. 

– Szegény… mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van! 

– Sok pötty… sok pötty… na nézd csak! Ennek huszonnégy van. Úgy hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár. 

– Ő is punktata? 

– De még mennyire! Subcoccinella vigintiquatuor punctata. 

– És ha egyszer katicabogár, miért hívják… hogy is mondtad a nevét? 

– Lucernaböde. 

– Na, annak! 

– Az van ideírva, hogy katicabogarak. És… várj, megszámolom… negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica. 

– Hát? 

– Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsenatka, sőt fekete-sárga katóka is van. 

– És százpettyes katica? 

– Százpettyes? Az nincs. 

– Nincs benne a könyvben? 

– Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban. 

– De amikor én láttam. 

– Százpettyes katicát? 

– Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt, nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van. 

– Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter. 

– Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél. 

– Én? Mikor emlegettem? 

– Most. 

– Most? Milyen bácsit? 

– Hát a Punk tatát! 

– Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával. 

– Igen. És nagyokat nevettek… Nem hiszed? 

– Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne higgyem. 

– De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet – fölemelte az ujját –, figyelj csak! 

Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó, szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját. 

– Na ugye! – mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni – igaz, nem is lett volna mit –, mert kopogtak. 

– Tessék – mondtam. 

Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába. Biccentett. 

– Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a katikopteremet? 

– De itt van – mondtuk egyszerre nagy boldogan. 

– Na végre! – sóhajtott fel Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe. – Mindig elcsavarog. 

A lányom rám ragyogott. 

– Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet. 

– Nagyon rendes vagy – mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg Punk tatán. 

– Megírod? 

– Meg. 

– A Maul úgyse fogja elhinni. 

Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni, de Punk tata közbevágott. 

– A Maul nem számít – mondta –, nagyon kápos a feje.