ICIRI-PICIRI
Ajaj, hol volt hol nem...
Volt egyszer egy iciri piciri házacska;
ott lakott egy iciri piciri kis macska.
Volt annak két iciri piciri kisökre,
rákaptak egy iciri piciri kistökre.
Csizmát húz az iciri piciri kis macska,
hová lett az iciri piciri barmocska ?
Bejárja az iciri piciri kis erdõt,
s nem leli az iciri piciri tekergõt.
Bejárja az iciri piciri kaszálót,
s nem látja az iciri piciri kószálót.
Rátalál egy iciri piciri kis tökre,
bánatában iciri picirit meglökte.
Felfordult az iciri piciri tököcske,
benne a két iciri piciri ökröcske.
Megörült két iciri piciri ökrének:
vége van az iciri piciri mesének !
""""""""""""""""
A HÉJA
Száll a jéja magosan,
földre röppen hamisan.
Tyúk: - Mit akarsz itt, héja ?
Héja: - Ások.
Tyúk: - Mit ásol, te héja ?
Héja: - Kutat.
Tyúk: - Minek a kút, héja ?
Héja: - Víznek.
Tyúk: - Minek a víz, héja ?
Héja: - Fõzni.
Tyúk: - Mit fõzõl, te héja ?
Héja: - Csirkét.
Tyúk: - A magadét, héja ?
Héja: - A tiedet ellopom.
Tyúk: - Anyja vagyok, nem hagyom !
Hess ! hess ! hess !
És a héja éhesen,
továbbrepült mérgesen.
""""""""""""""""
DISZNÓ, KUTYA, MACSKA, EGÉR
Hajdanában az egér,
a macskával egy testvér,
a macska meg a kutyával,
ez meg disznó komával.
Hanem egyszer vége leve,
a disznó nemeslevele
elkallódott kézen-közön,
azóta van harag, özön.
- Kutya komám ! - disznó szóla.
- Mennem kell a hízlalóba,
kutyabõröm terád bízom,
vigyázz rá, míg meg nem hízom.
Kutya koma elvállalta,
de õ is megy vadászatra:
- Vegye által, macska néném,
s õrizze meg, igen kérném.
Megígéri macska néne,
s tejfölözni menni kéne:
- Kis egerek - szól -, a padon,
a levelet rátok hagyom.
Kis egerek veszik, nézik,
hömbörgetik, ütik-vetik,
ütött-kopott papírt rázzák,
játékformán összerágják.
Jön a disznó: levélt kutya !
Jön a kutya: levélt macska !
Jön a macska: hej, egerek !
Sír az egér: nincs leveled !
Háború lett, veszekedés,
macska azóta egerész:
harc folyt kutya, macska között,
s kutyára a disznó röfög.
Összevesztek õk cudarul,
még a nap is dühbe borul,
ha összejön két darab,
holtig tart a nagy harag.
""""""""""""""
KOLDUS VEREBEK
Sivít a szél, zúg a zápor,
eresz alatt verébtábor.
Egyre azon csiripelnek,
ennivalót hol is lelnek.
Csirip, csirip, csip,
éhen veszünk itt.
Záporesõ egyre szakad,
éhes veréb hoppon marad.
Tarisznyát vet a nyakába,
veti fejét koldulásra.
Csirip, csirip, csip,
csak kap egy kicsit.
- Tyúkanyókám, kérem ásson,
rossz szívvel ma jaj ne lásson,
istenadta szegény vagyok,
adjon egy szem búzamagot.
Csirip, csirip, csip,
éhen halok itt.
- Jól van, jól van, veréb húgom,
nagy ínséged szánni tudom.
Ha nem adnék, míg van nekem,
megverne az isten engem.
Csirip, csirip, csip,
Jaj be jólesik !...
Koldus veréb hazabiceg,
rakott iszák vállán fityeg;
barátinak mutogatja,
irígységük megpukkasztja.
Csirip, csirip, csip,
aki ügyes csíp.
- Jaj, te zsobrák, jaj, te gaz !
Hol vetted ezt ! Mondj igazt !
- Kolduljatok, kaptok még,
tyúkanyónál van elég.
csirip, csirip, csip,
hanem rólam csitt !
Ketten-hárman szégyenszemre,
mennek egy-két búzaszemre,
tyúkanyó is fejet csóvál,
csak kicsiny marokkal szór már.
Csirip, csirip, csip,
magamnak sincs mit !
Van riadal verébtanyán,
mind fut a mankó s szütyõ után.
Most legyen a gazda már dús,
seregestõl jön a koldus.
Csirip, csirip, csip,
ha nem adnak, csíp.
- Mit akartok, zsivány horda ?
- Könyörögni jöttünk volna.
- Dolgozzatok, nincs már esõ !
De szól a sok prédalesõ:
Csirip, csirip, csip,
fösvény gazda csitt !
A mankóból dorong válik,
a koldus mint rabló áll itt.
De tyúkanyó vitéz legény:
- Csibéimet megvédem én !
Csirip, csirip, csirip, cserép,
így kotródik el a veréb.
"""""""""""""""
DISZNÓK AZ ESÕBEN
Perzsel a nap, meleg a nyár,
kinn a mezõn a disznónyáj.
Vígan túrják fel a tallót,
soha jobb dolguk még nem vót.
De csak felleg kerekedik,
nagy zivatar közeledik,
dörög az ég, esõ meg jég,
mintha dézyából öntenék.
Megrémült a disznók hada,
fényes délben vágtat haza.
Mind rémülten karikázik,
az új ruha még elázik.
van visítás, van sivítás,
jaj, iszonyú a megázás,
míg a falun végigérnek,
egyre kurrognak a vének:
"...Hogyha én ezt tudtam vóna,
Köpönyeget hoztam vóna !"
Rásír a sok kismalac is:
"Én is, én is, én is, én is!"
Úgy berontnak a kapuba,
aki ott áll az útjokba,
köszönni sem ér rá nekik,
mint a semmit, úgy fellökik !
""""""""
A SOK JUH MESÉJE
Volt egyszer egy gazdag ember,
annyi juha, mint a tenger,
mint az árvíz, ujjuju !
Számlálhatatlan a sok juh.
Gazdag ember gondol egyet:
- Pénzmagra szert hogyan tegyek ?
Hej, számadó, szóm van kenddel,
annyi juhom, mint a tenger,
mint az árvíz, ujjuju !
Számlálhatatlan a sok juh.
Gondoltam én mostan egyet,
pénzmagra szert hogyan tegyek ?
Kell nekem a juhok ára,
hajtsa kend el a vásárra.
A vásárra juhász hajtja,
elõttük egy folyó partja.
Irdatlan nagy - Tisza - Duna
nem lehetne ija-fija -
a híd rajta nagyon keskeny,
nem fér a juh, csak egyesben.
Várjuk, míg átmennek renddel,
s annyi a juh, mint a tenger !
Mint az árvíz, ujjuju !
Számlálhatatlan sok a juh...
- Hogyha egyig általérnek,
folytatom majd a mesémet.
"""""""""
KISEGÉR
Hol volt, hol nem, túl az
Óperenciáson,
élt egy gazdag ember,
kinek egy rakáson tyuhaja !
A búzája sok vala.
Nem cserélne a királlyal,
egy egész asztalfiával.
S ki a kulcslyukon befér,
rákapott a kisegér.
Dühös lett a gazda:
- Ide állj, te macska !
Az egeret elfogd,
mert rosszul lesz dolgod !
Macska áll ott istrázsára,
jön az egér nemsokára.
Macska rácsapja a karmát,
s lecsippenti egér farkát.
Cini-cini-zirr!
Az egérke sír !
- Macska néni, adszi mán,
fityelótyám, farkincám. -
- Odaadom, de nem ingyen,
hozzál tejet íziben.
Szalad az egér,
a tehénhez ér.
- Tehén, nekem tejet adj,
tejet adom macskának.
Macska ideadja tán
fityelótyám, farkincám.
- Adok ám, de nem ingyen,
hozzál szénát íziben.
Szalad az egér,
a kaszáshoz ér.
- Kaszás, nekem szénát szedj,
szénát adom tehénnek,
tehén érte tejet ad,
tejet adom macskának,
macska ideadja tán
fityelótyám, farkincám.
- Adok én, de nem ingyen,
cipót hozzál íziben.
Szalad az egér,
gazdasszonyhoz ér.
- Asszony, nekem cipót hozz,
cipót viszem kaszáshoz.
Kaszás nekem szénát szed,
szénát adom tehénnek,
tehén érte tejet ad,
tejet adom macskának,
macska ideadja tán
fityelótyám, farkincám.
- Adok én, de nem ingyen,
szalonnát hozz íziben.
Szalad az egér,
a disznóhoz ér.
- Disznó, adjál szalonnát,
asszony érte cipót ád,
kaszás érte szénát szed,
szénát adom tehénnek,
tehén érte tejet ad,
tejet adom macskának,
macska ideadja tán
fityelótyám, farkincám.
- Adok ám, de nem ingyen,
makkot hozzál íziben.
Szalad az egér,
a makkfához ér.
- Tölgyfa, makkot adj nekem,
hogy a disznóhoz vigyem.
Adjon érte szalonnát,
asszony ezért cipót ád,
kaszás ezért szénát szed,
szénát adom tehénnek,
tehén érte tejet ad,
tejet adom macskának,
macska ideadja tán
fityelótyám, farkincám.
- Adok, kicsiny egerem,
minden makkom leverem.
Örül az egér,
bõribe se fér.
Jaj, de veszti a kedvét,
potyog a makk, mint a jég.
Megkólintja egy,
kisegérke, nyekk !
Nem kell most már semmi jó,
sem szalonna, sem cipó,
se széna, se tejecske,
még a fityelótya se !
""""""""""""
GALAMB, RÉCE MEG A LÚD
Az volt egyszer bajos élet,
hogy a vízek kiszáradtak,
a folyóból mind kötél lett,
patakokból csepümadzag.
Fától fáig -, hegytõl hegyig
kifeszíték egytõl egyig,
s mint szárítókötelekre
teregették föl ezekre
a tengerek lepedõit,
tavak, tócsák kis kendõit,
így szárítják, így bizony,
a sok vizet a napon.
No, mit tegyen szegény galamb,
hát még a lúd, meg a réce !
Összefognak, õk nem fognak
szomjan halni csak azért se,
elmennek õk világvégre,
míg inni nem kapnak végre.
Réce, liba kéz a kézben,
billeg-ballag az útfélen.
Búgó galamb föntrõl kutat,
tavat, folyót, forrást kutat.
Mennek, mennek, világvégre,
hát a galamb így szól végre:
- Nem hal szomjan, aki jámbor,
hogyha víz nincs, van bor, van bor !
No, megörül a kacsa:
- Csak a csapra, csak a csapra !
A liba is rávijjong:
- I-i-gyu-unk, i-i-gyunk !
S úton talált hordó bort
csapolták, míg benne volt.
Addig örülgettenek,
végre be is csíptenek.
Jókedvüknek nincs határa -
ezért van az, hogy ha már ma
jókedvüknek jöttét látják
- amit akkor, azt kiáltják.
""""""""""
A FARKAS A FALUVÉGEN
Csikorog a tél,
szegény farkas fél,
hogy éhesen marad,
pecsenyét nem harap.
Fut a havon keservesen,
de nincs terítve sehol sem.
Estére elére,
a falu végére.
Egy hóbuckán van a helye,
és így vonít szegény feje,
mert a szíve szomorú:
"A-dós né-kem a fa-lúúú !"
Szegény farkas, jobb elhagyni,
nem sietnek azt megadni,
a kis kutyák kinevetnek:
"Majd megadjuk, meg, meg, meg."
S rád ugatnak a kuvaszok:
"Jobb, ha elmégy, jobb, jobb, jobb !"
Szép az este, süt a hold,
szegény farkas szót fogadott
s elloholt.
""""""""""""""""""
KECSKÉÉK ÉS A FARKAS
Domboldalon kicsi ház, ott lakik a kecske,
felesége otthon várja,
vele van a két gidája.
Hanem közel a berek,
hol a farkas tekereg !...
- Jaj de kár - szól Kecske néni -,
énnekem is el kell menni,
vigyázzatok, jó fiaim,
ha nem leszek itthon,
erre jár a gonosz Farkas,
be ne jöjjön titkon.
A két gida megígéri,
s így folytatja Kecske néni:
- Az ajtót jól bezárjátok,
senkinek ki ne nyissátok.
Nézd csak, fehér az én lábam,
majd én ezt bedugom,
hogyha megint hazajövök,
nektek a kulcslyukon.
megérti a két kisgida
s így folytatja Kecske mama:
- Ha valaki dörömbözne,
kiáltsatok, hogy: Nem jössz be !
De ha édesanyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad !
Ha bedugom, kinyitjátok,
nem jut be farkas hozzátok !
A gidák ígérik roppant,
Kecske anyó vígan toppant.
De most jön a farkas, s fülel
a kulcslyukon hosszú füllel.
- Megismertek, ha szólok is,
édes nektek a hangom is !
Ezt mondom én majd odakinn:
tele van a tõgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim !
Megöleli két gidáját,
megcsókolja szemét, száját,
Farkas koma elsompolyog,
és a bokorban mosolyog !
Kecske néni eltávozik,
és egy cseppet sem aggódik !
Jön mindjárt a Farkas koma,
vastag hangon ezt morogja:
- Anyátok vagyok idekinn,
tele van a tõgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim !
A két gida csodálkozik,
ezt a hangot nem ismerik !
- Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad !...
Juj, fekete farkas vagy !
Nem a mi jó anyánk vagy !
Hû ! A farkas ámul-bámul,
az ajtóról rögtön tágul.
Most már ugyan mihez fogjon,
hogy a gidákon kifigjon !
Elsiet a szemétdombra,
ráakad egy fehér rongyra.
Abba csavarja a lábát,
hogy rászedje a két gidácskát !
Újra zörget a kis házba,
és rákezd a mondókára :
- Itt van anyátok idekinn,
tele van a tõgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim !
- Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad !
Farkas koma be is dugja,
a két gida megbámulja,
mit tegyenek, hiszen fehér,
az õ eszük nem messze ér !
Kinyitják neki az ajtót,
benn a farkas gonosz fattya.
Mind a kettõt hamm, bekapja !
És azt mondja: Ej de jó vót !
Magára zárja a házat,
úgy vackol magának ágyat.
És kényelmesen elhasal,
a kémény alatt nagy hassal !
Jön a kecskeanyó végre,
zörget az ajtón így kérve:
- Anyuskátok van idekinn,
tele van a tõgyem tejjel,
tele van a szarvam vajjal,
eresszetek be, fiaim !
Hát morog-dörmög az ordas,
csalogat a gonosz farkas:
- Ha a mi jó anyánk vagy,
dugd bé a fehér lábad !
Kecske néni megijed,
hát odabent mi lehet !
Meglátja a kulcslyukon,
farkas fekszik a suton.
Friss eszével egyet gondol:
- No, farkas, te csak dorombolj !
Jó helyen vagy kémény alatt !
Evvel a tetõre szaladt,
s két gidától dagadt hasra,
le is ugrott a farkasra.
Az ordasnak megesett,
hogy a kecske ráesett.
Abb' a percbe kipukkant,
két kisgida kipottyant.
A kis bohók kigurultak,
azt se tudták, hogy hol voltak.
Azt hitték, hogy most ébredtek,
ásítoztak és szepegtek:
- Anyukám még ne kõts fel,
úgy aludtam, mint a tej !
De bezzeg anyjok örül,
s jár a két fia körül !
Hogy volt, mi volt, nincs-e baj ?
Egy karcolás sincs, sebaj !
Apjuk is jön, Kecske bátya,
a kipukkant farkast látja.
Elmondják, hogy mint esett.
Kacajnak nincs vége se,
így végzõdik a mese.
""""""""""""
FARSANG VÉGÉN
Régen, egyszer a réten,
farsang végén találkozott
két farkas egymással,
kezet fogtak nagy barátkozással:
- Szervusz, öreg pajtás !
- Nem szervusz most, pajtás !
- Ugyan miért, pajtás ?
- Mert bort ittam, pajtás !
- Az jó, pajtás !
- Nem jó, pajtás.
- Mér, pajtás ?
- Mert megvertek,
eldöngettek miatta, jó pajtás !
- Az rossz, pajtás !
- Nem rossz, pajtás !
- Mér, pajtás ?
- Mert legalább farsangoltam,
süteménnyel, pecsenyével
torkig laktam, lakodalomba
nagy vigalomba kedvemre mulattam !
- Az jó, pajtás !
- Nem jó, pajtás !
- Mér, pajtás ?
- Hej, mert annál többen
lazsnakoltak engem,
mikor részegen
nótába kezdtem:
- Óóó !
- Bóóó !
Édes kedves pajtás !
- Az rossz, pajtás !
- Nem rossz, pajtás !
- Mér, pajtás ?
- Azért, mert ládd,
így legalább
a farkas már tudja,
hogy huncut a kutya:
Az csalt oda !
- Az jó, pajtás !
- Nem jó, pajtás !
- Mér, pajtás ?
- Mert bõrömön
nem nagy öröm,
hogy újra tanultam,
amit úgyis tudtam !
- Az rossz, pajtás !
- Nem rossz, pajtás !
- Mér, pajtás ?
- Mert legalább
ha megvertek, megvertek,
de legalább ettem-ittam eleget.
Még mostan is dalolhatnék,
fütyülhetnék, táncolhatnék !
Úgy ám, pajtás !
- Akkor sebaj !
- Sebaj, pajtás !
A két farkas kezet fogott,
s jobbra-balra eltávozott.
"""""""""""""""""""""
A BÖLCS RÓKA
Róka koma egy szép reggel
összekerült egypár ebbel.
Nagy vágyása, bárki lássa,
nem volt a találkozásra.
Eburamék, derék komék,
bezzeg õk a rókafajtát
úgy szeretik, majd felfalták.
Róka uram látta, hogy most
szégyen a futás, de hasznos.
Cselédeit biztatta hát:
szemét, lábát, lompos farkát.
- Usgyé, fiam ! Nocsak, vérem !
A lyukat, míg el nem érem.
Siessetek, drága testem,
ne rusnyálkodjatok resten !...
No de nyert is egérutat:
vizsga szeme egyre kutat,
négy jó lába rugaszkodik,
csak a farka akaszkodik.
Addig-addig, mégis-mégis,
hazakerül, lyukba búvik,
itt bezzeg más, jó a lakás !
Mit neki már ebugatás.
Biztos tanyán béke vagyon,
áradozik róka nagyon:
- Két szép szemem, be dicsérlek,
neked tudom, hogy még élek,
lyukam száját hamar láttad,
eburamék csúful jártak.
- Négy jó lábam, be szeretlek,
az életem megmentetted.
Az irhámat vitted roppant,
eburamék szeme koppant.
- Hát te, limpes-lompos farkam,
majd hogy csúfot tettél rajtam.
Eburamék el-elhagytak,
de te mindig csalogattad.
Láncosadta ! Ebugatta !
Nincs helyed a biztos lyukba !
Kimenj innét rögtön ! - rászólt,
s kidugta, mint lengõ zászlót,
eburamék szemes komék,
nézik, nézik: mi nõ onnét ?
Rókafarka ! S róka rajta !
A bölcs róka, az árva,
így jut ebek fogára.
""""""""""""""""""
KISMALAC MEG A FARKASOK
Van egy erdõ, erdõháton
benne tisztás az irtáson,
hóba rakva rajta kis ház,
kismalac itt telel-tanyáz.
Kicsi fejsze csitteg-csattog,
bükkfa lángja pitteg-pattog,
fazékban víz rityeg-rotyog,
ajtón farkas kipeg-kopog.
- Hej, kismalac, dideregve
kunyerálok, hogy eressz be !
- Bizony nem én, mert megeszel !
- Rólam ilyet fel, hogy teszel ?
Csak kunyorál, csak ígérget:
- Csak egy lábom engedd, kérlek.
- Jó ! - gondolja a kismalac. -
Megbánod, ha kinn nem maradsz.
Zsákot kerítm vizet forral,
s ajtóhoz áll hamis orral.
- Hát ha épp ez a vágyásod,
dugd be egyik hátsó lábod.
Farkas-barkas örül nagyon,
- Jaj, bent jó meleg vagyon !
Ereszd be még csak egy lábom.
Szól a malac: "No, nem bánom."
- Én két lábom, boldog részem,
örülj, vigadj, jól vagy, érzem.
Elsõ lábom, jaj a hóban...
Szól a malac: "Dugd be sorban."
- Három lábom, ha bent hagyod,
negyedik miért szenved fagyot ?
- Jól van, dugd be mind a négyet
(zsákba faroltatlak téged).
- Ó, négy lábom, urrá lettél,
ó, én fejem, kinn rekedtél !
Jóért jót várj, kicsi malac,
meglásd, mi lesz, hogyha behagysz.
- Jó, gyere be, gyer' a házba,
gyer' a házba, gyer' a zsákba !...
Zsákbabúvót be is köti,
forró vízzel megöntözi.
Bezzeg a ház meleg nagyon,
hadd hûsöljön kint a fagyon.
Kicipeli farkas komát,
ki végre kirágja magát.
Kopasz farkas világgá ment,
nem mond a dologra áment.
Fut, fárad és verbuvál,
sereggel jön vissza már.
Mint az árvíz jön a falka,
kopasz vezér szóval tartja.
A kismalac hej látja már:
- A nyakamon van a tatár.
Hamar egy nagy fára szalad,
farkasfalka a fa alatt;
hogy vegyék le, hegyin-hátán,
kapaszkodnak, egymás vállán,
száz farkasnak egy a híja,
lent a kopasz alig bírja;
bár az ina majd megszakad,
kismalactól távol marad.
A kismalac hõköl, haj-haj,
mi lesz vele, itt van a baj !
Csak lekiált hát a gaznak:
- Forró vizet a kopasznak !
No, a kopasz holtra vált,
úgy kiugrott, meg sem állt.
Meg sem állott, elszaladt,
a sok farkas leszakadt.
Nyaka törött mind ahánynak,
malacot sem öli bánat.
Ma is göcög-kacag rajt',
ma is él, ha meg nem halt.
""""""""""""""
TÖBBET ÉSSZEL, MINT ERÕVEL
Ó, gyönyörû tavaszidõ,
kizöldült az erdõ-mezõ.
Erdõ-mezõ vígan ragyog,
szegény ember búsan motyog.
- Ringyes-rongyos életem,
sok a bajom énnekem.
Csak dolgozom, pedig való:
mihelyt dolog, mindjárt nem jó.
Hát kínlódjék itt az ördög,
tartson ekét, hajtson ökröt.
Biz én megyek urizálok,
erdõn-mezõn kóricálok.
Erdõn-berdõn sétála,
hát ihol, nagy a lárma.
Bömbölés meg makogás,
sose látott ilyet más.
Kopott bundás öreg medve,
egy kis nyúllal tülekedve.
Szegény ember úgy kacag,
majd a szíve megszakad.
Dühbe jön ám a medve,
így kiált ráförmedve:
- Veszetthorda embere.
amiért rajtam nevetgetsz,
ebb' a nyomba megeszlek,
szõröstûl meg bõröstûl,
két kis keszeg ökröstül.
- Jaj, ne tedd azt soha többet !
Ki szántja fel a földemet ?
Jaj, megölne a nagy szégyen,
hogyha úgy maradna félben.
- No jó, akkor várok estig,
vacsorára is jólesik,
ha a medve embert eszik.
Ó, szép idõ, süt a nap,
szegény ember szántogat.
Róka erre kerül-fordul:
- Mit búsul kend olyan mordul ?
- Búsulok én, van okom,
túlélni nem is fogom.
Ha te tudnád, amit én,
halálfia vagyok én.
- Mi a pitvar, mi az eset ?
- Úrhatnámság belém esett.
Sétálok az erdõben,
hát lárma van elõttem.
Bömbölés meg makogás,
sose látott olyat más.
Kopott bundás öreg medve,
egy kis nyúllal verekedve,
kacagtam egy nagyot rája,
medve megesz vacsorára.
- Bízzon csak rám minden bajt,
rendbehozom én ezt majd,
hogyha nekem kend fizet:
egy kakast a hat tyúkjával,
amit akar, azt tehet,
medve uram bundájával.
Megígéri, hogyne, persze,
pedig alig van rá mersze.
Az apjának se volt talán
annyi tyúkja az udvarán.
- Hallja kend, ha medve bátya
ideállít, sose bánja.
A bokorban ott leszek már,
s trombitálok, mint a huszár.
Medve apó megszeppen,
bújtassa el sebesen,
abb' az ócska szenes zsákba,
a többit oszt' kelmed lássa.
- Ejnye, ejnye, nagyszerû,
róka, kend ám nagyeszû !
S szól a róka büszke fõvel:
- Többet ésszel, mint erõvel !
Este jön a medve lustán:
- No, te ember, véged most mán ! -
Hát csak trombitaszó garsog.
- Mi ez, ember ? Mi ez, hallod ?
- Hallom, uram, a huszárok.
Azt se tudni, hány a számok.
- Irgum-burgum, ezt restellem,
magam lenni ennyi ellen.
- Talántán félsz, medve uram ?
- Dehogy, de a dolog úgy van,
minapába megkergettem,
egy sereget csúffá tettem.
Minek mindig bántani,
ha nem muszáj ártani ?
Csak tudnám, hogy hová bújjak,
terád sem emelnék ujjat.
- Itt van egy zsák, a szenes,
bújj be, de oszt' ne nevess.
Medve bebújt, róka kibújt,
huszárosan kürtjébe fújt.
- Adjon isten, jó barátom,
hát jól vagyunk, ahogy látom.
- Köszönöm, csak lehetõsen,
hová ilyen sietõsen ?
- Medvebõrre vadászom,
beszélte a vadászom,
erre van egy öreg medve,
kinek huszárra van kedve.
Fogadtam a barátommal,
lepuskázom
