Egyszer volt hol nem volt, valahol a szavannán is túl, élt egy öreg bácsi, akinek egy ezüst majom lógott a nyakában.
Ez az ezüst majom nem mindig lógott az öreg nyakában, néha le kellett másznia, hogy megetesse a zebráit, ugyanis egy zebrafarmja volt.
Egy nap azonban nem tért vissza az öreg nyakába, és a zebráknak is nyoma veszett mind egy szálig. A kis majom el is indult, hogy felkutassa zebráit, átkelt hegyeken és völgyeken, de sehol nem lelte szeretett csíkos pacijait, mígnem eljutott egy szmogos nagyvárosba, ahol mindenki azt hallgatja, amit ő keres. Ugyanis ebben a városban volt egy tündér, aki zenei kívánságokat teljesít, és zebrákkal foglalkozik.
Majmunk felkereste ezt a vörös hajú tündért, hátha tud neki segíteni, de ő nem látta a zebrákat, ezért együtt indultak tovább. de a kismadarakra is ügyelt... Főleg a budai galambokra, akik kevésbé idegesítőek pesti társaiknál. Így hát, mielőtt elindultak volna, még néhány galamb segítségét is kérték a sikerhez.
Burukkoltak is sokat, amikor is... megjelentek M.J. sárgaréparigói.
A kis vörös tündér és az ezüstmajom ezen nagyon meglepődött, de azt gondolta, ha mond nekik valami meglepőt, biztosan segíteni fognak neki. Ezért így szólt:
"A galambok azt csiripelték, így találhatjuk meg legkönnyebben a Zebrákat, hogy mindannyian összefogunk."
A többiek egyetértően bólintottak, majd mindannyian a vörös tündérre pillantottak, valami azt súgta nekik, tudja, merre kell folytatni az útjukat.
De a kis vörösnek három karja volt, és nem lehetett eldönteni, hogy első, a második vagy a harmadik irány a helyes. Ezüst majmunkat elöntötte a bizonytalanság.
A tündér nem mondott se bű-t, se bát, csak hallgatott, szemei lehunyva.
De a majomnak eszébe jutott, hogy akár meg is kérdezheti, melyik a helyes irány. A madarak vidáman burukkoltak, és ezt ő biztatásnak vette, így rákérdezett, s a következő választ kapta: "Válaszd azt az irányt, amely a legközelebb esik a szívedhez"
A tündér szíve azonban leállt. Mit lehet ilyenkor tenni? - tűnődött magában a majom...
Mintha csak hangosan gondolkodott volna, a sárgaréparigók már siettek is a segítségére: különös, narancssárga csillámport szórtak a vörös hajú tündérre, és láss csodát: újra indult a szíve. A kismajom arca felderült, és már tudta is, melyik a helyes irány.
Már sok ideje mentek, és egyre érezték, hogy hamarosan itt az út vége, amikor...egy nagy kék tó partjára értek. A szellő lágyan lengedezett, a halak békésen úszkáltak, pár béka brekkent, csak a simogató szellők lebegésében. Megérkeztek...az út végére, épp csak nem látták sehol a zebrákat.
Tanácstalanul pillantottak egymásra, amikor a tóból felbukkant egy vízisárkány, és hőseink már tudták: ő rabolta el a zebrákat.
Ekkor... jött a királyfi, kieresztette a hangját, a hangokból kard lett, igen éles, és három csapással lenyisszantotta a dög fejét. Vérének minden cseppjét fölitta a föld... és ahogy a sárkány vére a fűbe veszett, a föld kicsit megremegett, és lassan alóla előbukkantak a zebrák, mind egy szálig, sőt, még talán több is lett belőlük.
A kismajom hálásan mosolygott a barátaira, majd együtt hazaterelték a zebrákat, és miután ettek-ittak-jót mulattak a kalandok örömére, mindenki ment a maga útján. Na, és persze ne felejtsük el, hogy ott, ahol a kurta farkú malac túr, boldogan (és barátságban) éltek, míg meg nem haltak.
(ZEBRA - Radio Q 99.5 Annamária Balázs, Nagy Gergely, Rita Kasza-Tóth, Vida Krisztina)
